3.fejezet -Hogyan kerülök én Londonba?-

Egy kis kávézóban foglaltam helyett, kávé illata száguldozott át a helyiségen. Imádtam ide járni, magával ragadott ez a hely, gyönyörű halvány barna falak, egy árnyalattal sötétebb fából készült székek, asztalok, gondosan elhelyezve. Kevés ember fordul meg itt, de aki ide betéved meghitt, családias fogadtatásban részesül. Minden reggel iszok ebben a kis kávézóban egy forró csokit. . Victoria közeledett felém óriás mosollyal az arcán.
- Szia Lena, a szokásosat? - közvetlen, vörös hajú, kis termetű, velem egy idős csaj, néha elszoktunk beszélgetni.
- Szia Tori, igen kérlek. - kisebb mosollyal jutalmaztam meg, aztán leültem az egyik szabad asztalhoz. Elővettem a laptopom, bekapcsoltam, felnéztem twitterre, mióta köztudott lett Ria és Harry kapcsolata megnőtt a követőim száma, szinte mindegyiket vissza követtem. Néhányukkal elbeszélgettem..aranyosak. Kinéztem az ablakon, nem sokára beköszönt a tél. A táj zord, le hullott levelek mindenütt
- Tessék, remélem ízleni fog. - letette elém a rendelt italt, megfogtam a pohár szélét, jól esett lefagyott kezeimnek a forró csokiból áradó melegség. Tori leült mellém. - Hogy vagy? - szinte éreztem, hogy ezt a kérdést fogja feltenni.
- Egész jól, de még mindig azt mondanám hogy voltam már sokkal jobban is, és te? - görcsösen bámultam magam elé, szemem üveges lett, elmerültem a gondolataimban..igen, jól fejeztem ki magam, de még mindig ugyanolyan lelkiállapotban vagyok, mint mikor ide költöztem. Egy szóval, szörnyen.
- Annyira sápadt vagy, meghívlak egy süteményre.- aggódóan méregetett a szemeivel.
- Minden renden van, csak nem aludtam sokat, ne aggódj - vettetem rá kisebb mű mosolyt. A kávézó ajtaja kinyitódott, új vevők érkeztek.
- Most mennem kell, sajnálom.- mondta, felállt mellőlem és az újonnan érkezett emberek felé vette az irányt.
Lassan beleszürcsöltem a forró löttybe, mikor már csak pár csepp maradt benne, egész testem átmelegedett. Felálltam kifizetem az elfogyasztott italomat, majd becsuktam a laptopot felvettem a kabátom, elindultam ki az utcára. Mikor kiléptem, hideg szellő csapta meg az arcom, minden meleg érzés elszállt a testemből és átvette helyét a hideg, egyre jobban kezdtem fázni. Észre sem vettem, míg bent voltam elkezdett hullani a hó, viharossá vált az időjárás. Gyorsan szedtem a lábaimat az út felé, alig láttam valamit a szemembe kerülő hópelyhektől. Majd egy nagy csapódást halottam,  megremegtem, fájdalom járta át az egészt testem. Kezemet a fejemhez emelem, irtózatosan fájt. Majd elsötétedett minden...

* Niall szemszöge*
Vezetés közben alig láttam, az időjárás eléggé rosszra fordult. Hirtelen valakinek neki ütköztem, az illetőnek gyönyörű szőke haja volt. A motorház tetőről egyenesen a betonra esett. Ekkor eszméltem fel, úristen mit tettem?! A fékre tapostam. Az autó kerekei nyikorogva álltak le. Kipattantam, az elütött személyhez siettem. Istenem, csak ne legyen nagyobb baja - gondoltam - ..Mikor odaértem lefagytam...Lena a szomszédunk feküdt a földön, s nem mozdult.
- Azonnal hívjanak mentőt - mondta a közelemben lévő vöröses hajú csaj..pincérnő ruhát viselt. Oda térdelt Lenahoz, szemeiből folytak a könnyek, lehet hogy ismerik egymást?
Rohantam a földön fekvő lányhoz, felkaptam az ölembe. Be kell vinnem a kórházba, hamarabb oda érek vele most mintha a mentőket megvárnánk. Lassan elhelyeztem Lenat az autó hátsó ülésén. Vezetés közben tárcsáztam Arielt Lena húgát, de nem vette fel, így hangpostán hagytam neki üzenetet. Pár perc múlva ott is voltunk a magánkórházban, ahol egyszer engem is kezeltek. Bevittem a még mindig eszméletlenül levő szomszédomat. Nekem a váróban kellett tartózkodnom..10 perc telt el, megérkeztek a többiek.
- Mi történt? Hogy van Lena? Mit mondott a doki? - ezek a kérdések röpködtek felém..
- Nagy viharban alig láttam, és...-megakadt a szavam - véletlen volt..én nem akartam..elütöttem. - mindenki dermedten nézett maga elé, egyedül Ria nézett rám öldöklő tekintettel..- Sajnálom - intéztem felé 
- Ha valami baja lesz, a te lelkeden szárad!- mondta idegesen Ria, Harry átölelte.
- Még mindig vizsgálják? - kérdezte Hazza
- Igen, még nem lehet tudni semmit.- rosszul éreztem magam, igaza van Rianak nem tudom mi lesz velem ha miattam komolyabb baja lesz Lenanak, egész életemben bánni  fogom.
                                                                               
                                                               * Lena szemszög*

Lassan kinyitottam a szemem, a fejem minimálisan fájt, biztosan kórházban vagyok, fehér falak, hiányos berendezés.
- Jó napot, én Dr. Adam Somerhalder vagyok, hogy érzi magát? - egy kedves kinézetű, fiatal orvos állt előttem.
- A körülményekhez képest jobban vagyok! De mi történt? - megijedtem, olyan mintha ki esett volna egy időszak a memóriámból..
- Felteszek néhány kérdést magának! Nyugodjon meg! - mondta, bólintottam- Akkor kezdjük! Hogy hívják?
- Lena Meyern.
- Gyönyörű neve van! Mikor és hol született kedves Lena?
-  1993. Február 16.-án Bradforban.
- Mondja meg nekem, hány éves most maga?
- 18 vagyok. - furcsán nézett rám.
- Milyen évet írunk?
- 2011, de miért fontos ez? Megmagyarázná nekem mi folyik itt? Jogom van tudni!- kissé ideges lettem, zavaros volt minden.
- Valószínűleg részleges memória zavara van, de még el kell végeznünk pár vizsgálatot, hogy biztosak legyünk! - mondta Adam. Kifelé indult.
- Várjon, kérem..akkor valójában milyen évben vagyunk? - felhúzta a szemöldökét, elmosolyodott.
- 2013. július 1.-je van.- 2 év..20 éves lennék már..? Lehetséges ez?
- Őőő..köszönöm, hol vagyok?
- Szent Árpád kórház, London.- mondta tömören.
- Hogyan kerülök én Londonba?...Haza akarok menni, Bradfordba..-könnyek szöktek a szemebe.- A családom?
- A húga és a barátai kint várakoznak, be hívjam őket? -Ariel..eszembe jutott a húgom, az anyukám..aki..meghalt..
- Igen, kérem szóljon húgomnak!. - könnyek folytak a szemeimből, mi történhetett velem ebben a 2 évben? Vajon még mindig ugyanolyan ember vagyok, mint voltam..Az ajtó becsukódott, egyedül maradtam, jobban körül néztem, eléggé drága kórház lehet. De még mindig nem mondta meg nekem az orvos, hogy mi történt velem! Lehunytam a szemem, pilláim akaratlanul is leragadtak. Mikor felébredtem Ariel ült az ágyam mellett, kezemet szorongatta.
- Szia - mosolygott, nagyon sokat változott, érettebben nézz ki, pont mint én. Mindig is azt mondták ikrek vagyunk, pedig ez nagyon nem igaz. Ha én most 20 éves vagyok, akkor ő 18 körül járhat.
- Szia, annyira megváltoztál, miért nem emlékszek semmire az elmúlt három évből? - sós könny cseppek másztak ki a szememből.
- Tudom, hogy nem könnyű szívem, de segítek, elmesélek mindent - megsimogatta az arcom - megint olyan lesz minden mint régen, vissza kaptam az élet vidám Lenat. - nem tudom miért mondta ezt nekem, hiszen én mindig szerettem élni. Anyu halála után is én voltam az aki átsegítette aput és a húgomat a nehézségeken, nem mintha nekem nem fájt volna, de nagyon is, csak nem mutattam ki, elfojtottam.
- Mikor hagyhatom el a klinikát? - kérdeztem, mikor befejeztem az előbbi gondolatmenetemet
- Az orvos azt mondta egy hétig még bent tartanak megfigyelésen.- egy hét? az olyan sok..gondoltam.
- Saját felelősségre távozok még ma!!- nem érdekelt, minél hamarabb otthon akartok lenni, várjunk csak! Most vajon hol lakhatok?!
- Nem, azt nem engedem meg neked! - figyelmeztetett Ariel
- Ha jól tudom, 20 éves fejjel képes vagyok saját döntéseket hozni! Elmegyek és kész! Mindig is utáltam a kórház szagot, meg fájdul tőle a fejem! - nyafogtam
- Legalább még egy napot maradj bent, a vizsgálatok után haza jössz velem! - próbált meggyőzni.
- Rendben, de csak egy napot, se többet! Most éppen hol lakok? Hogyan kerültem Londonba? Apu is itt van? - ezen kívűl még ezernyi kérdésem volt.
- Mindent a maga idejében elmesélek, nem apu most Bradforban van, pihenj le, van egy kérdésem mi jut eszedbe Justin név hallatán? - szám "o" alakot formált, szívem összeszorult,miért vállt ki belőlem ilyen reakciót?
- Ami azt illeti, nem rémlik semmi, csak egy fura érzés kering bennem,nem értem! Ki volt ő? - felültem
- Holnap elmesélem, csak aludj! - Ria felállt kifelé vette az irányt, az ajtóban visszafordult - Most már minden rendben lesz!- rám mosolygott, azzal a mozdulattal kilépett a küszöbön. Kezdett esteledni, fejemet fáradtan tettem le a párnára, kis ideig gondolataimbam elmerültem, aztán azok cammogva álommá alakultak.
                                                                            *Másnap reggel*
A napfény szűrődött be az ablakon, kinéztem a tájat hó lepedő fedte. Gyönyörű kilátás, a park kihalt, egyetlen egy lélek sem járt most kint, hideg van, és ami azt illeti korán is keltem. Az ablak nyitva volt, hűvös szellő simogatta az arcomat, valaki tekintetét éreztem magamon, így elfordítottam a fejem.
- Jó reggelt Lena! - észre sem vettem hogy egy szőke hajú közép magas fiú ül az ágyam mellett.
- Neked is..öhm...-kérdőn néztem rá, nem tudtam a nevét, ismertem én valaha őt?
- Jajj, tényleg el fejeltettem. Niall Horan vagyok! 20 éves, londoni lakos, egyben a szomszédod. - nevetett
- Örülök hogy megismertelek, vagy ilyenkor mit kell mondani! - vigyorogtam, feltápászkodtam ülő helyzetbe.
- Nem vagy éhes? Nálam mindig van kaja. - kotorászott valamit a táskájában majd elő vett egy uzsonnás zacskót. - Tessék!
- Köszönöm - elkezdtem megenni a pogácsákat - Kérsz? - bólintott, vett belőle pár szemet.- Mesélj nekem, hogyan ismerkedtünk meg? Barátok vagyunk?
- Hát, nem rég ismertelek meg, 2 hónapja vagy Londonban, a testvéred Harryvel van együtt, Harry pedig a banda tagja! Te a szomszédba költöztél, nem sokat szoktalak látni, néha-néha kimozdulsz, de az időd nagy részét egyedül a házadban töltöd! - rám mosolygott - Eléggé.-megköszörülte a torkát-depressziós voltál!
- De ha nem is ismerjük közelebbről egymást akkor miért vagy itt velem? - furcsálltam mindent! Miért voltam depressziós?
- Tegnap, nagyon nagy vihar volt.- kezdett bele -. hóvihar, és én a volán mögött nem sokat láttam, egyszer csak ott termettél a semmiből..én nem akartam, miattam van az egész..-  csodálatosan igéző kék szemeiben a megbánás és a bocsánatért esedezősség csillogott.
- Nem a te hibád, én is vigyázhattam volna. - rá mosolyogtam, megölelt, annyira jól esett az ölelése.
- Mikor engednek ki? - érdeklődött
- Valószínűleg ma még lesz délelőtt pár vizsgálat aztán saját felelősségre elhagyom a klinikát - felkeltem - Nem sétálunk egyet a folyóson?
- Biztos hogy jó ötlet ilyen hamar elmenned? Nekem teljesen mindegy ha szeretnél akkor sétáljunk!
- Én akarom ezt! Elakarok innen menni, minél előbb! - felkeltem, Niall segített felhúzni a fürdőköpenyemet.
- Csak aggódunk érted. - felelte
- Megleszek én, csak most minden olyan..- nem találtam rá megfelelő szót
- Új és zavaros - be fejezte helyettem Niall
- Mintha a gondolataimban olvasnál - nevettem, kiléptünk az ajtón és Niallal karöltve körbe sétáltunk szinte az egész kórházat.Már a kórtermem elõtt voltunk mikor egy kislány oda jött hozzánk.
- Szia, ugye te vagy Niall a One Direction-ből? - kérdezte a kis copfos
- Szia, igen - mosolyodott el a mellettem lévő szőke - szeretnél egy autogramot? -  a karjait elvette tőlem és leguggolt a lányhoz, nem bírtam megállni a saját lábaimon, kivert a víz, verejték cseppek jelentek meg a homlokomon, majd egyre homályosabban érzékeltem a szememmel a világot. Ölelő karokat éreztem a testemen.
- Lena, héé..Lena! - szólítgatott Niall - Orvost! - kiabált, éreztem hogy felvesz az ölébe. - Nem lesz semmi baj! - suttogta a fülembe, miközben rohant segítségért velem. Még mindig nagyon rosszul éreztem magam, gyengének, minden porcikám sokkal nehezebb volt számomra. Niall még motyogott valamit, de nem hallottam tisztán, fülemben az idegesítő  sípolás egyre hangosabb lett. Már egyáltalán nem érzékeltem a külvilágot, mintha hang szigetelt sötét dobozba lennék bezárva. Ez a legmegfelelőbb hasonlat a mostani kábult helyzetemre.