2. fejezet -Kedves naplóm-

Értetlenül néztem a két karomat az ágyszéléhez vannak kötve..
- Ria, kérlek mond el neki te..nyugtató hatása alatt van..nem lesz semmi baj.- intézte apu ezeket a szavakat a húgomnak. Ezután elhagyta a szobát. Ariel szólásra nyitotta a száját és belekezdett.
- Tudod..azért vagy most lekötözve,mert mikor aludtál rohamod volt,közben jött egy telefon hívásod.Felvettem és Justin..Justin..-könnycsepp gördült le az arcán, tudtam mit akar kimondani valahogy megéreztem, pontosabban megálmodtam a halálát..sírtam keservesen.Nem tudom elképzelni az életem Jus nélkül...az illata, a bársonyos hangja..ne ez nem lehet..én meg akarok halni, és akkor együtt leszünk. Ria gyengéd karjai átöleltek görcsösen szorított magához..majd befejezte az előbbi mondani valóját- Elhunyt, az egyik banda tagja lelőtte..ezt a levelet találták nála..én annyira sajnálom.- letette a levelet az asztalra, kiszabadította a kezemet a kötelek szorításából.-Figyelni foglak, ne csinálj hülyeséget, fontos vagy számomra, megörülnék ha te is itt hagynál..-dadogta, utána pedig egyedül hagyott. Nem mertem kinyitni a levelet,felültem az ágyon könnyeim nem álltak le, folytak, szemem pedig égett,marta a könny minden egyes cseppje. Letettem a lábamat a padlóra majd óvatosan felálltam, kicsit szédülve, de lassan elindultam az ablak felé. Kinyitottam rá ültem a párkányra, gondolataimban elmerültem..mi értelme az életnek nélküle?

*Pár nappal később*

Kedves naplóm!

Régóta nem írtam neked, ezt szörnyen szégyellem. Most egy átlag ember mentegetőzne, de én nem keresek kifogásokat egyszerűen nem volt szükségem rád. Az egyetlen amire szükségem van az Ő, de nem él,Justin elhunyt. Vele együtt távozott belőlem a lélek, a jó kedv..néha már élőhalottnak számítok.Napok óta ki sem mozdultam a szobámból, elhagyott minden erőm..kiszolgáltatottá váltam mások számára..gyenge lettem. Legalább  itt lenne velem anyu, de nem ő is elment..elhagyott.Miért?! Miért pont ő és miért pont Justin?! Ezek a kérdések kavarognak a fejemben. Anya mindig tudta hogyan kell engem felvidítani, de úgy érzem most ő sem segíthetne az állapotomon. Apu dolgozik szinte napokig nem látom, egyedül vagyok, jobb is ez így legalább nem jelentek senki számára terhet. Ria Londonban van, boldogok Hazza-l..legalább ők azok.A temetés ma lesz egy órakor és rettegek, nem akarom hogy gyengének lássanak az emberek, mert akkor tudják sebezhető vagyok. Justin családját nem ismerem, soha nem beszélt róluk. Félek a találkozástól, de az is lehet hogy nem volt családja..minden megfordult már a fejemben. Olyan hihetetlen, hogy nincs velem, hiányzik az érintése, az együtt eltöltött idő, a mosolya, a hangja, az illata..minden ami hozzá tartozik. A házam minden szöglete emlékeket idéz fel bennem, ezért is el megyek innen,már össze csomagoltam.Londonba fogok költözni, pontosabban Harryék háza mellé. Ariel erősködött, így apám megvette a házat berendezve, így csak ruhát meg néhány személyes dolgot viszek magammal. Valahova messzebb akartam menni, de mindent lerendeztek a hátam mögött már hetekkel ezelőtt. Komolyan?! Néha úgy kezelnek mint egy 14 évest, nem,..inkább mint egy 5 évest. Felnőttem, 20 éves fejjel képes vagyok már saját döntéseket hozni.Így,még ma elmegyek,hagyok egy levelet apunak és irány London..a temetés pedig nem érdekel. Mert, mikor elveszítesz valakit, egyetlen gyertya, egyetlen ima, sem fogja pótolni azt az ürességet az életedben, amit az elveszted szeretted hagyott maga után. És egy kő..amin a bevésett születésnap valószínűleg nem tükrözi a valóságot..

****************

Megálltam az ajtóban, utoljára beszívtam kellemes gyermeki otthonom édes hívogató illatát. Soha nem fogom elfelejteni ezt a házat, életem legfontosabb szakaszait itt életem meg. Nehéz itt hagyni. Percekig mozdulatlanul néztem a nappalit, a kanapét amin annyiszor néztem a mesét anyuval,  egy éve mikor Justin-t megismertem..ott csókolóztunk először. Sós könnycsepp szökött le szememből, s futott lassan végig az arcomon, majd egyre több. Durván letöröltem, halvány fintor jelent meg az arcomon. Sohasem szerettem gyenge lenni, nem is vagyok az. Kirohantam az ajtón, egyenesen a taxiba ültem, majd néztem hogy egyre távolodok a szeretett otthonomtól. Pár óra múlva megérkeztem Londonba, a reptéren Harry várt. De nem volt egyedül, Ria is mellette állt. Elkezdett sebesen rohanni felém.
- Lenaaaaaaa.- beleugrott a nyakamba, olyan szorosan ölelt.- Eléggé ciki lesz a helyzet, ha nem ölelsz vissza.
- Leszorított kézzel nehéz visszaölelni..-húztam a számat mosolyra, úristen..hetek óta nem mosolyogtam..
- Uppsz, bocsi, kicsit heves vagyok, csak annyira hiányoztál.- elengedett, és így vissza tudtam ölelni
- Szia te csaj.-lépett oda a fürtöske, megölelt
- Szia.- bokszoltam bele a vállába, Harryvel már rég óta barátok vagyunk, gyakorlatilag rajtam keresztül ismerték meg egymást Riaval. Hazza elvette a bőröndömet betette az autója csomagtartójába. Beszálltam, majd ők is követtek engem. Elindultunk, úton az új életem felé..
- Megérkeztünk.- lélegzetem elállt te jó ég milyen szép ház, de mellette egy sokkal nagyobb helyezkedett el.
- Ez gyönyörű, de kié az a nagy? Naa neee..most komolyan az csak a tiéd Harry?- lepődtem meg
- Nem csak az enyém, majd bemutatlak a srácoknak is.- vigyorgott 
- Áhh, szóval a banda többi tagja, hurrá..most pont hogy nincs kedvem ismerkedni.- nem tetszett az egész ötlet valamiért.
- Hidd el, szeretni fogod őket!.- nevettet Ariel
- Attól félek én is..-gúnyosan mosolyogtam

**************

Kedves naplóm!
Egy hónap múlva elkezdem az egyetemet. Rettegek az új környezettől, s a megvető pillantásoktól. Tudom, nem könnyű ujjnak lenni, de ezen is túl leszek, mint mindig! Ahogy telik az idő egyre erősebbnek és sebezetlennek mutatom magam Valóban így van? Nem, ez csak egy álca..belül még mindig rettegek, és ami legjobban megrémítsz a félelem..Boldogan s egyben fájdalmasan tekintek vissza a múltba, valahogy még mindig képes vagyok estekéket végig sírni. Lesz ez még másképpen is? Lehetek vajon ezek után boldog? Nem hiszem. Mondják: "Az idő minden sebet begyógyít". Részben igaz, részben nem. Mert a régi sebzett emlékek mindig ott maradnak,  lyukat hagyva a lelkedben, szívedben. Amit az eltávozott szeretted hagy maga után, azt a lyukat senki és semmi sem pótolhatja. Halványulnak a fájdalmak, de valamilyen szinten egész éltedben hordozod magaddal őket..Mindig is pozitívan láttam a világot, de ahogy múlik az idő egyre jobban elkeseredek! Mit is vártam Londontól? Új szerelmet? Nem. Csak egy kis boldogságot, szép életet, felejtés szép gondolatával érkeztem. Erős vagyok, menni fog, csak hinnem kell benne..de én már nem hiszek semmiben. Fejemben a pozitív és negatív gondolatok csatáznak, hogy melyik fog győzni? Ez rajtam múlik...mint minden ami velem kapcsolatos. Előbb - utóbb úgy is kilábalok ebből a helyzetből, csak várom a jót..tárt karokkal..s érzem jönni fog, ha eljön az ideje...

1,fejezet -Miért pont õ?-

Sziasztok:) Itt az első fejezet..ha tetszett akkor írj véleményt..sokat számít nekem.Xx

~Egy héttel később ~

 Reggel van, megint egy nap fog eltelni nélküle..vajon jobb lenne ha elfelejteném, már egy hete nem láttam, nem is ír..telefon hívásaimat pedig elutasítja. Nem tudok már napok óta aludni, aggódok érte. Lehet hogy már nem szeret? De akkor legalább hívna fel, vagy csak egy sms. Felkeltem, besétáltam a fürdő szobámba, belenéztem a tükörbe. Borzasztó látvány fogadott, karikás szem,csont sovány arc. Undorodom saját magamtól, a tükör mellet egy lehajtott kép foglalt helyett. Tudtam nem szabad, de felfordítottam a közös képünk  tárult a szemem elé. Elképzelésem sem volt mit tegyek,düh, aggódás, szeretett, féltés és még sorolhatnám mi minden kavargott bennem. Teljes erőmből bele ütöttem a tükörbe ami ripityára tört. Tömör vérszag csapta meg az orrom, majd ránéztem a jobb kezemre,utána pedig a földre.
- A francba!- kiáltottam el magam. Gyorsan lesiettem a földszinti fürdőszobába elővettem az elsősegélykészletem, majd gondosan bekötöttem de a vérzés nem állt el, apu pont akkor jött meg a munkából.
- Szia kicsim minden rendben fal fehér vagy...-nem válaszoltam, gyengének éreztem magam, zsongott a fülem, egyre kezdett el sötétedni minden.
Felemeltem a szemhéjamat, ismeretlen szoba tárult a szemem elé. Körbe néztem, valószínűleg egy kórházban feküdhettem. Fehér falak, kevés berendezés és hát..igen a tipikus kórház szag. A gondolataimat az ajtó nyílásának hangja zavarta meg, Ria (Ariel) lépett be rajta, fehér csőfarmer, ugyanolyan színű converse végül fekete felső. Nyaka egy sállal volt eltakarva. Tejföl szőke haja pedig egyenesen lógott a vállára. Felém lépett, leült a mellettem lévő székre, majd aggódó tekintetét éreztem testem minden egyes porcikáján.
- Mi történt? - kérdeztem tőle, meglepődve nézett vissza rám.
- Áhh.. csak annyi, hogy szét vágtad a kezed és majdnem bele haltál, te szerencsétlen! Ha pár milliméterrel arrébb vágja meg az üveg, akkor már nem lélegeznél! Felfogtad te egyáltalán?! Nem tudsz ököllel ütni normálisan?! Talán, nem a csuklóddal kellett volna odanyomni, amúgy is, mit ártott neked az a tükör?! Ki teszem a lában egy hétre Harry-vel és te máris élet-halál között lebegsz?! Pisis. - hisztizett nekem, nem elég a bajom..még az is kell hogy kioktasson?! Könnyek szöktek a szemembe, lassan folyt végig az arcomon. -Én..én nem akartam ennyire durva lenni, sajnálom. -megölelt.-Mesélj, miért csináltad ezt magaddal?
- Majd otthon oké? Mikor mehetek haza?.- kérdeztem, felültem az ágyra. Felálltam, de lábaim meginogtak, Ria elkapott.
- Persze, de ha nem akarod akkor nem muszáj elmondani, látom megvisel, de túl sok vért vesztettél pihenned kell. Nem tudom, majd megkérdezem az orvostól, apu most beszél vele. - felsegített az ágyra, borzasztóan gyengének éreztem magam.  Nyitodott az ajtó.Egy aranyos kinézetű nővérke lépett be a kórterembe.
- Jó napot, látom felébredt,hogy érzi magát?- kérdezte, egy mosolyt vetett Ariel-re majd rám.
- Sokkal jobban, de gyengének és fáj a kezem.-rámutattam a kezemre
- Hoztam fájdalom csillapított.- valamit babrált a kezemre kötött infúzióval.-Kész is van, nem sokára enyhülni fog a fájdalma. - mosolygott, mintha valami értelmileg fogyatékossal beszélne, majd el ment..nem is értem, lehet hogy úgy nézek ki?!
- Ria, kérlek adj egy tükröt!- utasítottam, a húgom mindenhová visz magával tükröt, kotorászott a táskájába és óvatosan oda nyújtotta nekem. Magam felé fordítottam, egy szörnyeteg nézett vissza rám belőle..így nézek én ki?! Csont sovány arc, kócos haj, karikák a szemem alatt, a bőröm pedig sápadt fehér. Lehunytam a szemem..álmos lettem, lehet hogy a fájdalom csillapító hatása, majd később a gondolataim álmommá alakultak.
Álom:Fura érzés fogott el, tisztában voltam azzal, hogy csak álmodom, de akkor is annyira valóságosnak tűnt az egész. Előttem Justin szobájának az ajtaja volt, lassan rácsúsztattam kezemet a kilincsre. Éreztem, nem kellene benyitnom..ennek ellenére megtettem..a látványtól könnybe borult a szemem  a sós ízű meleg könnycsepp vándorolt az arcomon.Elszédültem, mintha észre sem vettek volna,az ágyon Justin és egy szőke hajú lány forrtak össze csókban. Szörnyű érzés látni őket, olyan szerelmesnek tűntek.Hangokat hallottam a nevemet ordibálják. (Lena..Lena..Lena..) Nem érdekelt. Justin felnézett, és akkor megláttam a lány arcát..az én..én voltam. Mosolyra húzódott a szám. Egy ajtó csapódás és a fiú már nem volt a szobában.Hirtelen minden befeketedett,mindenhol vér..a kezem véres..a padlóra néztem egy ismerős alak feküdt ott. tőle származik a vér..lelőttek. Mikor megláttam az arcát azonnal ráborultam sírva. -Nem akarom, nem..nem..szeretlek, kérlek ne hagyj itt.-ordibáltam a semmibe, csak én voltam ott Justin teste teljesen kihűlt..sokkot kaptam..mindenhol vér.-Miért?! Miért pont ő?! Miért nem én?! Kérlek..gyere vissza..annyira szeretlek..annyira sajnálok mindent..én vagyok a hibás..túlreagáltam mindent, ígérem többet nem veszekszek veled..csak ne hagyj itt egyedül..félek Justin..Majd még egy szoba ahol Justin mérgesen áll előttem, arcán düh és keserűség nyomai..féltem tőle.. ~Álom vége~
Felkaptam a fejem, vissza tértem a valóságba..a helyiségbe eléggé sokan álltak. Apura néztem aki furcsán viszonozta a pillantásomat. Apun kívül, az orvos két nővér és Ria állt az ágyam mellet. Valószínűleg nyugtató hatása alatt lehettem.
- Mi..-alig jött ki a torkomból hang.- Mi..történt? Miért vagyok lekötve az ágyhoz?.- Riának könny jelenik meg az arcán.
- Tudod, én..csak..-ennyit nyöszörögtek ki..