- Ria, kérlek mond el neki te..nyugtató hatása alatt van..nem lesz semmi baj.- intézte apu ezeket a szavakat a húgomnak. Ezután elhagyta a szobát. Ariel szólásra nyitotta a száját és belekezdett.
- Tudod..azért vagy most lekötözve,mert mikor aludtál rohamod volt,közben jött egy telefon hívásod.Felvettem és Justin..Justin..-könnycsepp gördült le az arcán, tudtam mit akar kimondani valahogy megéreztem, pontosabban megálmodtam a halálát..sírtam keservesen.Nem tudom elképzelni az életem Jus nélkül...az illata, a bársonyos hangja..ne ez nem lehet..én meg akarok halni, és akkor együtt leszünk. Ria gyengéd karjai átöleltek görcsösen szorított magához..majd befejezte az előbbi mondani valóját- Elhunyt, az egyik banda tagja lelőtte..ezt a levelet találták nála..én annyira sajnálom.- letette a levelet az asztalra, kiszabadította a kezemet a kötelek szorításából.-Figyelni foglak, ne csinálj hülyeséget, fontos vagy számomra, megörülnék ha te is itt hagynál..-dadogta, utána pedig egyedül hagyott. Nem mertem kinyitni a levelet,felültem az ágyon könnyeim nem álltak le, folytak, szemem pedig égett,marta a könny minden egyes cseppje. Letettem a lábamat a padlóra majd óvatosan felálltam, kicsit szédülve, de lassan elindultam az ablak felé. Kinyitottam rá ültem a párkányra, gondolataimban elmerültem..mi értelme az életnek nélküle?
*Pár nappal később*
Kedves naplóm!
Régóta nem írtam neked, ezt szörnyen szégyellem. Most egy átlag ember mentegetőzne, de én nem keresek kifogásokat egyszerűen nem volt szükségem rád. Az egyetlen amire szükségem van az Ő, de nem él,Justin elhunyt. Vele együtt távozott belőlem a lélek, a jó kedv..néha már élőhalottnak számítok.Napok óta ki sem mozdultam a szobámból, elhagyott minden erőm..kiszolgáltatottá váltam mások számára..gyenge lettem. Legalább itt lenne velem anyu, de nem ő is elment..elhagyott.Miért?! Miért pont ő és miért pont Justin?! Ezek a kérdések kavarognak a fejemben. Anya mindig tudta hogyan kell engem felvidítani, de úgy érzem most ő sem segíthetne az állapotomon. Apu dolgozik szinte napokig nem látom, egyedül vagyok, jobb is ez így legalább nem jelentek senki számára terhet. Ria Londonban van, boldogok Hazza-l..legalább ők azok.A temetés ma lesz egy órakor és rettegek, nem akarom hogy gyengének lássanak az emberek, mert akkor tudják sebezhető vagyok. Justin családját nem ismerem, soha nem beszélt róluk. Félek a találkozástól, de az is lehet hogy nem volt családja..minden megfordult már a fejemben. Olyan hihetetlen, hogy nincs velem, hiányzik az érintése, az együtt eltöltött idő, a mosolya, a hangja, az illata..minden ami hozzá tartozik. A házam minden szöglete emlékeket idéz fel bennem, ezért is el megyek innen,már össze csomagoltam.Londonba fogok költözni, pontosabban Harryék háza mellé. Ariel erősködött, így apám megvette a házat berendezve, így csak ruhát meg néhány személyes dolgot viszek magammal. Valahova messzebb akartam menni, de mindent lerendeztek a hátam mögött már hetekkel ezelőtt. Komolyan?! Néha úgy kezelnek mint egy 14 évest, nem,..inkább mint egy 5 évest. Felnőttem, 20 éves fejjel képes vagyok már saját döntéseket hozni.Így,még ma elmegyek,hagyok egy levelet apunak és irány London..a temetés pedig nem érdekel. Mert, mikor elveszítesz valakit, egyetlen gyertya, egyetlen ima, sem fogja pótolni azt az ürességet az életedben, amit az elveszted szeretted hagyott maga után. És egy kő..amin a bevésett születésnap valószínűleg nem tükrözi a valóságot..
****************
Megálltam az ajtóban, utoljára beszívtam kellemes gyermeki otthonom édes hívogató illatát. Soha nem fogom elfelejteni ezt a házat, életem legfontosabb szakaszait itt életem meg. Nehéz itt hagyni. Percekig mozdulatlanul néztem a nappalit, a kanapét amin annyiszor néztem a mesét anyuval, egy éve mikor Justin-t megismertem..ott csókolóztunk először. Sós könnycsepp szökött le szememből, s futott lassan végig az arcomon, majd egyre több. Durván letöröltem, halvány fintor jelent meg az arcomon. Sohasem szerettem gyenge lenni, nem is vagyok az. Kirohantam az ajtón, egyenesen a taxiba ültem, majd néztem hogy egyre távolodok a szeretett otthonomtól. Pár óra múlva megérkeztem Londonba, a reptéren Harry várt. De nem volt egyedül, Ria is mellette állt. Elkezdett sebesen rohanni felém.
- Lenaaaaaaa.- beleugrott a nyakamba, olyan szorosan ölelt.- Eléggé ciki lesz a helyzet, ha nem ölelsz vissza.
- Leszorított kézzel nehéz visszaölelni..-húztam a számat mosolyra, úristen..hetek óta nem mosolyogtam..
- Uppsz, bocsi, kicsit heves vagyok, csak annyira hiányoztál.- elengedett, és így vissza tudtam ölelni
- Szia te csaj.-lépett oda a fürtöske, megölelt
- Szia.- bokszoltam bele a vállába, Harryvel már rég óta barátok vagyunk, gyakorlatilag rajtam keresztül ismerték meg egymást Riaval. Hazza elvette a bőröndömet betette az autója csomagtartójába. Beszálltam, majd ők is követtek engem. Elindultunk, úton az új életem felé..
- Megérkeztünk.- lélegzetem elállt te jó ég milyen szép ház, de mellette egy sokkal nagyobb helyezkedett el.
- Ez gyönyörű, de kié az a nagy? Naa neee..most komolyan az csak a tiéd Harry?- lepődtem meg
- Nem csak az enyém, majd bemutatlak a srácoknak is.- vigyorgott
- Áhh, szóval a banda többi tagja, hurrá..most pont hogy nincs kedvem ismerkedni.- nem tetszett az egész ötlet valamiért.
- Hidd el, szeretni fogod őket!.- nevettet Ariel
- Attól félek én is..-gúnyosan mosolyogtam
**************
Kedves naplóm!
Egy hónap múlva elkezdem az egyetemet. Rettegek az új környezettől, s a megvető pillantásoktól. Tudom, nem könnyű ujjnak lenni, de ezen is túl leszek, mint mindig! Ahogy telik az idő egyre erősebbnek és sebezetlennek mutatom magam Valóban így van? Nem, ez csak egy álca..belül még mindig rettegek, és ami legjobban megrémítsz a félelem..Boldogan s egyben fájdalmasan tekintek vissza a múltba, valahogy még mindig képes vagyok estekéket végig sírni. Lesz ez még másképpen is? Lehetek vajon ezek után boldog? Nem hiszem. Mondják: "Az idő minden sebet begyógyít". Részben igaz, részben nem. Mert a régi sebzett emlékek mindig ott maradnak, lyukat hagyva a lelkedben, szívedben. Amit az eltávozott szeretted hagy maga után, azt a lyukat senki és semmi sem pótolhatja. Halványulnak a fájdalmak, de valamilyen szinten egész éltedben hordozod magaddal őket..Mindig is pozitívan láttam a világot, de ahogy múlik az idő egyre jobban elkeseredek! Mit is vártam Londontól? Új szerelmet? Nem. Csak egy kis boldogságot, szép életet, felejtés szép gondolatával érkeztem. Erős vagyok, menni fog, csak hinnem kell benne..de én már nem hiszek semmiben. Fejemben a pozitív és negatív gondolatok csatáznak, hogy melyik fog győzni? Ez rajtam múlik...mint minden ami velem kapcsolatos. Előbb - utóbb úgy is kilábalok ebből a helyzetből, csak várom a jót..tárt karokkal..s érzem jönni fog, ha eljön az ideje...
2 megjegyzés:
Nem rossz, de ugrálsz a múlt és a jelen idő között. Döntsd el, hogy melyikben akarod írni és kérlek úgy fojtasd mert ez így nagyon zavaró.:/:)
Köszönöm az építő kritikát:) Megfogadom.^^ Örülök, hogy benéztél:)
Megjegyzés küldése