4.fejezet - Justin-

[ Sétáltam.  Zuhogó esőben, friss levegőre volt szükségem. Meg persze, egy csöppnyi egyedül létre. Hiányzott. Hiányzott, az az ember akit a legjobban szeretem a világon, ő tett azzá ami most vagyok! A puha,  szőke kissé fakó színbe pompázó hajának lágy illata. Hangja csilingelése. Mióta elment eltűnt a fény és a ragyogás a házból. Ami maradt? Egy üres otthon, gyászban szenvedő emberekkel. Reggeleim reménnyel vannak tele. Elhitetem magammal, hogy csak egy rossz álom volt az egész. Anyu a konyhában csinálja a  reggelit nekem ,s a húgomnak. Reményem minden egyes nap szét omlik.Majd, mikor földet érnek a szilánkjai, nagyot koppannak a csupasz földön. Mezítláb járok reményeim ripityára tört darabjain, vágnak, sebeznek. Vajon érezted már azt, hogy valakit elveszítesz, és azt az űrt senki, semmi nem pótolja? Vagy azt, hogy többé nincs az anyai ölelés, ami mindig a megnyugvást sugallja? Amikor a legelveszettebb vagy, szükséged van egy anyai jó szóra, de tudod hogy soha többé nem halhatod  hangját? Legkilátástalanabb helyzetedben is elhiszed neki ha azt mondja " Minden rendben lesz"? Ezeket érzem jelenleg most én is..bánatot gyászt. Vannak pillanataim, mikor csak berontok a szobájába és megölelgetem a párnáját, ilyenkor érzem a gyermekkorom  illatát. Emlékszem kislányként, mikor elment egy hosszabb útra és hiányzott, a párnáját ölelgettem meg, ilyenkor oda képzeltem őt a párna helyére. Bárcsak visszajönne, mit meg nem adnék azért, hogy újra megölelhessem, és még egyszer a fülébe suttogjam " Szeretlek anya"! Könnyeim záporoztak, nem figyeltem merre megyek. Míg valakibe belebotlottam.
- Bocsi.- szipogtam, sós cseppeket letöröltem az arcomról.
- Uram isten, szörnyen sápadt vagy! Jól érzed magad?.- aggódva várta a válaszom. Alkalmam volt, végig fürkészni a tekintettemmel. Szemei barnán csillogtak, haja mogyoró barnán festett. Közepes magasságú, kidolgozott testtel rendelkezett. Feleszméltem.
- Jól.- hangom az ellenkezőjét mutatta.
- Amúgy én Justin vagyok! Téged hogy hívnak?.- nyugodtság-, igen ezt az, amit éreztem.Mélyen beszívtam a levegőt, majd lassan fokozatosan engedtem ki. Abban a pillanatban tudtam, szükségem van rá. Rég éreztem ennyi gond után ezt a kellemes érzést.
- Lena Meyern.- arcomra erőltettem egy mosoly féleséget, ami kissé grimaszossá vált.]
Zihálva keltem fel. Könnyeim várakoztak, vártak arra a pillanatra mikor engedem ki magamból őket. Elhagyják a kék íriszemet. Engedtem őket, hadd menjenek.Ki lehet az álombeli fiú? Miért érzem azt, hogy meghasad a szívem, mikor megpillantottam? Talán része volt az életemnek? Lassan felálltam az agyamról. A szokásos szédülésem nem múlik el már egy ideje. Oda botorkáltam az ablakhoz. Csillagok ragyogták be az eget. Szempilláim nehezek voltak ahhoz hogy ébren maradjak. Hamar letapadtak.
Ébredeztem, automatikusan kinyitódtak szemeim, de a túláradó fény következtében abban a pillanatban  lecsukódott a szemhéjam, megvédve ezzel pupillámat. Megpróbáltam pislogni, hamar hozzászokott a fényhez a  szemem. Körbe néztem a szobában, meglepetésemre egyedül ébredtem. Az ágyam melletti asztalon egy levél pihent meg egy száll rózsa. Mosolyogva szagoltam meg a kedvenc virágomat, ráadásul fehér színű. A levélért akartam nyúlni de valami meggátolta a kezemet. Egy tű. Infúzióra vagyok kötve? Kitéptem a belém szúrt kis méretű valamit. Megint a levélért nyúltam, most sikeresen elértem nehézségek nélkül. Kinyitottam.
Jó reggelt álomszuszék!
Sajnálom, hogy nem vagyok ott melletted, nagyon hiányzol kicsim, kérlek na haragudj rám! Két nap szabadságot kaptam jövő hétre, így megtudlak látogatni. Addig is pihenj sokat, és kérlek ne csinálj semmi kárt magadba. Szeretlek!
Ölel és puszil a te öreg
faterod, Sam!
Mosolyom nem hervadt le, mégis kicsit szomorúság is látszott benne. Nem voltam sosem lázadó kamasz, szót fogadtam, nem ittam alkoholt nem cigarettáztam, s nem nyúltam semmi illegális anyaghoz. Megértem Samet, -igen én így hívom-! Hónaponta egyszer kap pár nap szabadságot. Olyankor tudom, fáradt és legszívesebben aludna egész nap. De ő nem alszik, nem! A szabadsága minden percét velünk töltötte, családi programokat szervezett. Felnézek rá, gyerekoromban azt hittem hogy apukám a Superman. Rájöttem, lelkileg erősebb bárkinél a világon. Leírhatatlanul szeretem őt.
- Sziaaa, hoztam kaját.- rohant felém Harry, mikor odaért hozzám megölelt.
- Úristen Hazz, te hogy kerülsz ide? - nem értette a kérdésem, gondolkodni kezdett.
- Várj, 2 év esett ki a fejedből.- mondta, majd megkoppintotta a fejem búbját, amitől felnevettem. Mindig is akartam egy fiú testvért, és ezt Harryben találtam meg. - Akkor te arra emlékszel csak hogy chateltünk.- nevetett fel. Bizony, Harry és én twitteren ismerkedtünk meg. Teljesen  véletlenül, követtük egymást, és én Arielnek akartam elküldeni egy zeneszámot amit szerencsétlen állapotomban a bongyor kapott meg.Aztán  megismerkedtünk.
- Azóta teljesen megváltozott az életem.- komor volt. - Híres lettem.
- Tudom, láttalak az X-factorban! Izgultam érted! És a híres One Direction egyik tagja vagy! Emlékszem..
- Az elsõ találkozásunkat soha nem fogom elfelejteni.- nevetett fel.
-  Meséld el,  tudod...kiesett a memómból. SD kártya elromlott belül.- fülemig ért jelenleg a szám
- Mesélek, de közben egyél!.- odanyújtott egy zacskót.- Éppen videoklipet készítettünk, te pedig úgy gondoltad meglátogatsz engem, persze én is elindultam hozzád! Meglepetést akartam szerezni, mikor oda értem az ajtót Ariel nyitotta ki. Tegyük hozzá, nagyon szerelmes voltam beléd. Elképsztően. Megöleltem a húgod, aki ellökött. Nem értettem miért vagy velem ilyen, aztán végül rájöttem. Te meg Ariel annyira hasonlók vagytok. Végül is, örülök hogy így végződött. Megismertem a szerelmemet. Amit neked köszönhetek.- nyomott egy puszit az arcomra - Te szerettél engem? - lepődtem meg
- Igen- lehajtotta a fejét, megfagyott a levegő.- De te nem viszonoztad..-mondta halkan
- Harry, én úgy sajnálom..-
- Nem, ne sajnáld nem kell.- elmosolyodott.- Ariel a mindenem.

3.fejezet -Hogyan kerülök én Londonba?-

Egy kis kávézóban foglaltam helyett, kávé illata száguldozott át a helyiségen. Imádtam ide járni, magával ragadott ez a hely, gyönyörű halvány barna falak, egy árnyalattal sötétebb fából készült székek, asztalok, gondosan elhelyezve. Kevés ember fordul meg itt, de aki ide betéved meghitt, családias fogadtatásban részesül. Minden reggel iszok ebben a kis kávézóban egy forró csokit. . Victoria közeledett felém óriás mosollyal az arcán.
- Szia Lena, a szokásosat? - közvetlen, vörös hajú, kis termetű, velem egy idős csaj, néha elszoktunk beszélgetni.
- Szia Tori, igen kérlek. - kisebb mosollyal jutalmaztam meg, aztán leültem az egyik szabad asztalhoz. Elővettem a laptopom, bekapcsoltam, felnéztem twitterre, mióta köztudott lett Ria és Harry kapcsolata megnőtt a követőim száma, szinte mindegyiket vissza követtem. Néhányukkal elbeszélgettem..aranyosak. Kinéztem az ablakon, nem sokára beköszönt a tél. A táj zord, le hullott levelek mindenütt
- Tessék, remélem ízleni fog. - letette elém a rendelt italt, megfogtam a pohár szélét, jól esett lefagyott kezeimnek a forró csokiból áradó melegség. Tori leült mellém. - Hogy vagy? - szinte éreztem, hogy ezt a kérdést fogja feltenni.
- Egész jól, de még mindig azt mondanám hogy voltam már sokkal jobban is, és te? - görcsösen bámultam magam elé, szemem üveges lett, elmerültem a gondolataimban..igen, jól fejeztem ki magam, de még mindig ugyanolyan lelkiállapotban vagyok, mint mikor ide költöztem. Egy szóval, szörnyen.
- Annyira sápadt vagy, meghívlak egy süteményre.- aggódóan méregetett a szemeivel.
- Minden renden van, csak nem aludtam sokat, ne aggódj - vettetem rá kisebb mű mosolyt. A kávézó ajtaja kinyitódott, új vevők érkeztek.
- Most mennem kell, sajnálom.- mondta, felállt mellőlem és az újonnan érkezett emberek felé vette az irányt.
Lassan beleszürcsöltem a forró löttybe, mikor már csak pár csepp maradt benne, egész testem átmelegedett. Felálltam kifizetem az elfogyasztott italomat, majd becsuktam a laptopot felvettem a kabátom, elindultam ki az utcára. Mikor kiléptem, hideg szellő csapta meg az arcom, minden meleg érzés elszállt a testemből és átvette helyét a hideg, egyre jobban kezdtem fázni. Észre sem vettem, míg bent voltam elkezdett hullani a hó, viharossá vált az időjárás. Gyorsan szedtem a lábaimat az út felé, alig láttam valamit a szemembe kerülő hópelyhektől. Majd egy nagy csapódást halottam,  megremegtem, fájdalom járta át az egészt testem. Kezemet a fejemhez emelem, irtózatosan fájt. Majd elsötétedett minden...

* Niall szemszöge*
Vezetés közben alig láttam, az időjárás eléggé rosszra fordult. Hirtelen valakinek neki ütköztem, az illetőnek gyönyörű szőke haja volt. A motorház tetőről egyenesen a betonra esett. Ekkor eszméltem fel, úristen mit tettem?! A fékre tapostam. Az autó kerekei nyikorogva álltak le. Kipattantam, az elütött személyhez siettem. Istenem, csak ne legyen nagyobb baja - gondoltam - ..Mikor odaértem lefagytam...Lena a szomszédunk feküdt a földön, s nem mozdult.
- Azonnal hívjanak mentőt - mondta a közelemben lévő vöröses hajú csaj..pincérnő ruhát viselt. Oda térdelt Lenahoz, szemeiből folytak a könnyek, lehet hogy ismerik egymást?
Rohantam a földön fekvő lányhoz, felkaptam az ölembe. Be kell vinnem a kórházba, hamarabb oda érek vele most mintha a mentőket megvárnánk. Lassan elhelyeztem Lenat az autó hátsó ülésén. Vezetés közben tárcsáztam Arielt Lena húgát, de nem vette fel, így hangpostán hagytam neki üzenetet. Pár perc múlva ott is voltunk a magánkórházban, ahol egyszer engem is kezeltek. Bevittem a még mindig eszméletlenül levő szomszédomat. Nekem a váróban kellett tartózkodnom..10 perc telt el, megérkeztek a többiek.
- Mi történt? Hogy van Lena? Mit mondott a doki? - ezek a kérdések röpködtek felém..
- Nagy viharban alig láttam, és...-megakadt a szavam - véletlen volt..én nem akartam..elütöttem. - mindenki dermedten nézett maga elé, egyedül Ria nézett rám öldöklő tekintettel..- Sajnálom - intéztem felé 
- Ha valami baja lesz, a te lelkeden szárad!- mondta idegesen Ria, Harry átölelte.
- Még mindig vizsgálják? - kérdezte Hazza
- Igen, még nem lehet tudni semmit.- rosszul éreztem magam, igaza van Rianak nem tudom mi lesz velem ha miattam komolyabb baja lesz Lenanak, egész életemben bánni  fogom.
                                                                               
                                                               * Lena szemszög*

Lassan kinyitottam a szemem, a fejem minimálisan fájt, biztosan kórházban vagyok, fehér falak, hiányos berendezés.
- Jó napot, én Dr. Adam Somerhalder vagyok, hogy érzi magát? - egy kedves kinézetű, fiatal orvos állt előttem.
- A körülményekhez képest jobban vagyok! De mi történt? - megijedtem, olyan mintha ki esett volna egy időszak a memóriámból..
- Felteszek néhány kérdést magának! Nyugodjon meg! - mondta, bólintottam- Akkor kezdjük! Hogy hívják?
- Lena Meyern.
- Gyönyörű neve van! Mikor és hol született kedves Lena?
-  1993. Február 16.-án Bradforban.
- Mondja meg nekem, hány éves most maga?
- 18 vagyok. - furcsán nézett rám.
- Milyen évet írunk?
- 2011, de miért fontos ez? Megmagyarázná nekem mi folyik itt? Jogom van tudni!- kissé ideges lettem, zavaros volt minden.
- Valószínűleg részleges memória zavara van, de még el kell végeznünk pár vizsgálatot, hogy biztosak legyünk! - mondta Adam. Kifelé indult.
- Várjon, kérem..akkor valójában milyen évben vagyunk? - felhúzta a szemöldökét, elmosolyodott.
- 2013. július 1.-je van.- 2 év..20 éves lennék már..? Lehetséges ez?
- Őőő..köszönöm, hol vagyok?
- Szent Árpád kórház, London.- mondta tömören.
- Hogyan kerülök én Londonba?...Haza akarok menni, Bradfordba..-könnyek szöktek a szemebe.- A családom?
- A húga és a barátai kint várakoznak, be hívjam őket? -Ariel..eszembe jutott a húgom, az anyukám..aki..meghalt..
- Igen, kérem szóljon húgomnak!. - könnyek folytak a szemeimből, mi történhetett velem ebben a 2 évben? Vajon még mindig ugyanolyan ember vagyok, mint voltam..Az ajtó becsukódott, egyedül maradtam, jobban körül néztem, eléggé drága kórház lehet. De még mindig nem mondta meg nekem az orvos, hogy mi történt velem! Lehunytam a szemem, pilláim akaratlanul is leragadtak. Mikor felébredtem Ariel ült az ágyam mellett, kezemet szorongatta.
- Szia - mosolygott, nagyon sokat változott, érettebben nézz ki, pont mint én. Mindig is azt mondták ikrek vagyunk, pedig ez nagyon nem igaz. Ha én most 20 éves vagyok, akkor ő 18 körül járhat.
- Szia, annyira megváltoztál, miért nem emlékszek semmire az elmúlt három évből? - sós könny cseppek másztak ki a szememből.
- Tudom, hogy nem könnyű szívem, de segítek, elmesélek mindent - megsimogatta az arcom - megint olyan lesz minden mint régen, vissza kaptam az élet vidám Lenat. - nem tudom miért mondta ezt nekem, hiszen én mindig szerettem élni. Anyu halála után is én voltam az aki átsegítette aput és a húgomat a nehézségeken, nem mintha nekem nem fájt volna, de nagyon is, csak nem mutattam ki, elfojtottam.
- Mikor hagyhatom el a klinikát? - kérdeztem, mikor befejeztem az előbbi gondolatmenetemet
- Az orvos azt mondta egy hétig még bent tartanak megfigyelésen.- egy hét? az olyan sok..gondoltam.
- Saját felelősségre távozok még ma!!- nem érdekelt, minél hamarabb otthon akartok lenni, várjunk csak! Most vajon hol lakhatok?!
- Nem, azt nem engedem meg neked! - figyelmeztetett Ariel
- Ha jól tudom, 20 éves fejjel képes vagyok saját döntéseket hozni! Elmegyek és kész! Mindig is utáltam a kórház szagot, meg fájdul tőle a fejem! - nyafogtam
- Legalább még egy napot maradj bent, a vizsgálatok után haza jössz velem! - próbált meggyőzni.
- Rendben, de csak egy napot, se többet! Most éppen hol lakok? Hogyan kerültem Londonba? Apu is itt van? - ezen kívűl még ezernyi kérdésem volt.
- Mindent a maga idejében elmesélek, nem apu most Bradforban van, pihenj le, van egy kérdésem mi jut eszedbe Justin név hallatán? - szám "o" alakot formált, szívem összeszorult,miért vállt ki belőlem ilyen reakciót?
- Ami azt illeti, nem rémlik semmi, csak egy fura érzés kering bennem,nem értem! Ki volt ő? - felültem
- Holnap elmesélem, csak aludj! - Ria felállt kifelé vette az irányt, az ajtóban visszafordult - Most már minden rendben lesz!- rám mosolygott, azzal a mozdulattal kilépett a küszöbön. Kezdett esteledni, fejemet fáradtan tettem le a párnára, kis ideig gondolataimbam elmerültem, aztán azok cammogva álommá alakultak.
                                                                            *Másnap reggel*
A napfény szűrődött be az ablakon, kinéztem a tájat hó lepedő fedte. Gyönyörű kilátás, a park kihalt, egyetlen egy lélek sem járt most kint, hideg van, és ami azt illeti korán is keltem. Az ablak nyitva volt, hűvös szellő simogatta az arcomat, valaki tekintetét éreztem magamon, így elfordítottam a fejem.
- Jó reggelt Lena! - észre sem vettem hogy egy szőke hajú közép magas fiú ül az ágyam mellett.
- Neked is..öhm...-kérdőn néztem rá, nem tudtam a nevét, ismertem én valaha őt?
- Jajj, tényleg el fejeltettem. Niall Horan vagyok! 20 éves, londoni lakos, egyben a szomszédod. - nevetett
- Örülök hogy megismertelek, vagy ilyenkor mit kell mondani! - vigyorogtam, feltápászkodtam ülő helyzetbe.
- Nem vagy éhes? Nálam mindig van kaja. - kotorászott valamit a táskájában majd elő vett egy uzsonnás zacskót. - Tessék!
- Köszönöm - elkezdtem megenni a pogácsákat - Kérsz? - bólintott, vett belőle pár szemet.- Mesélj nekem, hogyan ismerkedtünk meg? Barátok vagyunk?
- Hát, nem rég ismertelek meg, 2 hónapja vagy Londonban, a testvéred Harryvel van együtt, Harry pedig a banda tagja! Te a szomszédba költöztél, nem sokat szoktalak látni, néha-néha kimozdulsz, de az időd nagy részét egyedül a házadban töltöd! - rám mosolygott - Eléggé.-megköszörülte a torkát-depressziós voltál!
- De ha nem is ismerjük közelebbről egymást akkor miért vagy itt velem? - furcsálltam mindent! Miért voltam depressziós?
- Tegnap, nagyon nagy vihar volt.- kezdett bele -. hóvihar, és én a volán mögött nem sokat láttam, egyszer csak ott termettél a semmiből..én nem akartam, miattam van az egész..-  csodálatosan igéző kék szemeiben a megbánás és a bocsánatért esedezősség csillogott.
- Nem a te hibád, én is vigyázhattam volna. - rá mosolyogtam, megölelt, annyira jól esett az ölelése.
- Mikor engednek ki? - érdeklődött
- Valószínűleg ma még lesz délelőtt pár vizsgálat aztán saját felelősségre elhagyom a klinikát - felkeltem - Nem sétálunk egyet a folyóson?
- Biztos hogy jó ötlet ilyen hamar elmenned? Nekem teljesen mindegy ha szeretnél akkor sétáljunk!
- Én akarom ezt! Elakarok innen menni, minél előbb! - felkeltem, Niall segített felhúzni a fürdőköpenyemet.
- Csak aggódunk érted. - felelte
- Megleszek én, csak most minden olyan..- nem találtam rá megfelelő szót
- Új és zavaros - be fejezte helyettem Niall
- Mintha a gondolataimban olvasnál - nevettem, kiléptünk az ajtón és Niallal karöltve körbe sétáltunk szinte az egész kórházat.Már a kórtermem elõtt voltunk mikor egy kislány oda jött hozzánk.
- Szia, ugye te vagy Niall a One Direction-ből? - kérdezte a kis copfos
- Szia, igen - mosolyodott el a mellettem lévő szőke - szeretnél egy autogramot? -  a karjait elvette tőlem és leguggolt a lányhoz, nem bírtam megállni a saját lábaimon, kivert a víz, verejték cseppek jelentek meg a homlokomon, majd egyre homályosabban érzékeltem a szememmel a világot. Ölelő karokat éreztem a testemen.
- Lena, héé..Lena! - szólítgatott Niall - Orvost! - kiabált, éreztem hogy felvesz az ölébe. - Nem lesz semmi baj! - suttogta a fülembe, miközben rohant segítségért velem. Még mindig nagyon rosszul éreztem magam, gyengének, minden porcikám sokkal nehezebb volt számomra. Niall még motyogott valamit, de nem hallottam tisztán, fülemben az idegesítő  sípolás egyre hangosabb lett. Már egyáltalán nem érzékeltem a külvilágot, mintha hang szigetelt sötét dobozba lennék bezárva. Ez a legmegfelelőbb hasonlat a mostani kábult helyzetemre.

Új fejléc.

Holnap kiteszem az új fejlécet.*-* Amit nagyon köszönök Reniinek.♥ Az új résszel nemsokára érkezek.Xx

2. fejezet -Kedves naplóm-

Értetlenül néztem a két karomat az ágyszéléhez vannak kötve..
- Ria, kérlek mond el neki te..nyugtató hatása alatt van..nem lesz semmi baj.- intézte apu ezeket a szavakat a húgomnak. Ezután elhagyta a szobát. Ariel szólásra nyitotta a száját és belekezdett.
- Tudod..azért vagy most lekötözve,mert mikor aludtál rohamod volt,közben jött egy telefon hívásod.Felvettem és Justin..Justin..-könnycsepp gördült le az arcán, tudtam mit akar kimondani valahogy megéreztem, pontosabban megálmodtam a halálát..sírtam keservesen.Nem tudom elképzelni az életem Jus nélkül...az illata, a bársonyos hangja..ne ez nem lehet..én meg akarok halni, és akkor együtt leszünk. Ria gyengéd karjai átöleltek görcsösen szorított magához..majd befejezte az előbbi mondani valóját- Elhunyt, az egyik banda tagja lelőtte..ezt a levelet találták nála..én annyira sajnálom.- letette a levelet az asztalra, kiszabadította a kezemet a kötelek szorításából.-Figyelni foglak, ne csinálj hülyeséget, fontos vagy számomra, megörülnék ha te is itt hagynál..-dadogta, utána pedig egyedül hagyott. Nem mertem kinyitni a levelet,felültem az ágyon könnyeim nem álltak le, folytak, szemem pedig égett,marta a könny minden egyes cseppje. Letettem a lábamat a padlóra majd óvatosan felálltam, kicsit szédülve, de lassan elindultam az ablak felé. Kinyitottam rá ültem a párkányra, gondolataimban elmerültem..mi értelme az életnek nélküle?

*Pár nappal később*

Kedves naplóm!

Régóta nem írtam neked, ezt szörnyen szégyellem. Most egy átlag ember mentegetőzne, de én nem keresek kifogásokat egyszerűen nem volt szükségem rád. Az egyetlen amire szükségem van az Ő, de nem él,Justin elhunyt. Vele együtt távozott belőlem a lélek, a jó kedv..néha már élőhalottnak számítok.Napok óta ki sem mozdultam a szobámból, elhagyott minden erőm..kiszolgáltatottá váltam mások számára..gyenge lettem. Legalább  itt lenne velem anyu, de nem ő is elment..elhagyott.Miért?! Miért pont ő és miért pont Justin?! Ezek a kérdések kavarognak a fejemben. Anya mindig tudta hogyan kell engem felvidítani, de úgy érzem most ő sem segíthetne az állapotomon. Apu dolgozik szinte napokig nem látom, egyedül vagyok, jobb is ez így legalább nem jelentek senki számára terhet. Ria Londonban van, boldogok Hazza-l..legalább ők azok.A temetés ma lesz egy órakor és rettegek, nem akarom hogy gyengének lássanak az emberek, mert akkor tudják sebezhető vagyok. Justin családját nem ismerem, soha nem beszélt róluk. Félek a találkozástól, de az is lehet hogy nem volt családja..minden megfordult már a fejemben. Olyan hihetetlen, hogy nincs velem, hiányzik az érintése, az együtt eltöltött idő, a mosolya, a hangja, az illata..minden ami hozzá tartozik. A házam minden szöglete emlékeket idéz fel bennem, ezért is el megyek innen,már össze csomagoltam.Londonba fogok költözni, pontosabban Harryék háza mellé. Ariel erősködött, így apám megvette a házat berendezve, így csak ruhát meg néhány személyes dolgot viszek magammal. Valahova messzebb akartam menni, de mindent lerendeztek a hátam mögött már hetekkel ezelőtt. Komolyan?! Néha úgy kezelnek mint egy 14 évest, nem,..inkább mint egy 5 évest. Felnőttem, 20 éves fejjel képes vagyok már saját döntéseket hozni.Így,még ma elmegyek,hagyok egy levelet apunak és irány London..a temetés pedig nem érdekel. Mert, mikor elveszítesz valakit, egyetlen gyertya, egyetlen ima, sem fogja pótolni azt az ürességet az életedben, amit az elveszted szeretted hagyott maga után. És egy kő..amin a bevésett születésnap valószínűleg nem tükrözi a valóságot..

****************

Megálltam az ajtóban, utoljára beszívtam kellemes gyermeki otthonom édes hívogató illatát. Soha nem fogom elfelejteni ezt a házat, életem legfontosabb szakaszait itt életem meg. Nehéz itt hagyni. Percekig mozdulatlanul néztem a nappalit, a kanapét amin annyiszor néztem a mesét anyuval,  egy éve mikor Justin-t megismertem..ott csókolóztunk először. Sós könnycsepp szökött le szememből, s futott lassan végig az arcomon, majd egyre több. Durván letöröltem, halvány fintor jelent meg az arcomon. Sohasem szerettem gyenge lenni, nem is vagyok az. Kirohantam az ajtón, egyenesen a taxiba ültem, majd néztem hogy egyre távolodok a szeretett otthonomtól. Pár óra múlva megérkeztem Londonba, a reptéren Harry várt. De nem volt egyedül, Ria is mellette állt. Elkezdett sebesen rohanni felém.
- Lenaaaaaaa.- beleugrott a nyakamba, olyan szorosan ölelt.- Eléggé ciki lesz a helyzet, ha nem ölelsz vissza.
- Leszorított kézzel nehéz visszaölelni..-húztam a számat mosolyra, úristen..hetek óta nem mosolyogtam..
- Uppsz, bocsi, kicsit heves vagyok, csak annyira hiányoztál.- elengedett, és így vissza tudtam ölelni
- Szia te csaj.-lépett oda a fürtöske, megölelt
- Szia.- bokszoltam bele a vállába, Harryvel már rég óta barátok vagyunk, gyakorlatilag rajtam keresztül ismerték meg egymást Riaval. Hazza elvette a bőröndömet betette az autója csomagtartójába. Beszálltam, majd ők is követtek engem. Elindultunk, úton az új életem felé..
- Megérkeztünk.- lélegzetem elállt te jó ég milyen szép ház, de mellette egy sokkal nagyobb helyezkedett el.
- Ez gyönyörű, de kié az a nagy? Naa neee..most komolyan az csak a tiéd Harry?- lepődtem meg
- Nem csak az enyém, majd bemutatlak a srácoknak is.- vigyorgott 
- Áhh, szóval a banda többi tagja, hurrá..most pont hogy nincs kedvem ismerkedni.- nem tetszett az egész ötlet valamiért.
- Hidd el, szeretni fogod őket!.- nevettet Ariel
- Attól félek én is..-gúnyosan mosolyogtam

**************

Kedves naplóm!
Egy hónap múlva elkezdem az egyetemet. Rettegek az új környezettől, s a megvető pillantásoktól. Tudom, nem könnyű ujjnak lenni, de ezen is túl leszek, mint mindig! Ahogy telik az idő egyre erősebbnek és sebezetlennek mutatom magam Valóban így van? Nem, ez csak egy álca..belül még mindig rettegek, és ami legjobban megrémítsz a félelem..Boldogan s egyben fájdalmasan tekintek vissza a múltba, valahogy még mindig képes vagyok estekéket végig sírni. Lesz ez még másképpen is? Lehetek vajon ezek után boldog? Nem hiszem. Mondják: "Az idő minden sebet begyógyít". Részben igaz, részben nem. Mert a régi sebzett emlékek mindig ott maradnak,  lyukat hagyva a lelkedben, szívedben. Amit az eltávozott szeretted hagy maga után, azt a lyukat senki és semmi sem pótolhatja. Halványulnak a fájdalmak, de valamilyen szinten egész éltedben hordozod magaddal őket..Mindig is pozitívan láttam a világot, de ahogy múlik az idő egyre jobban elkeseredek! Mit is vártam Londontól? Új szerelmet? Nem. Csak egy kis boldogságot, szép életet, felejtés szép gondolatával érkeztem. Erős vagyok, menni fog, csak hinnem kell benne..de én már nem hiszek semmiben. Fejemben a pozitív és negatív gondolatok csatáznak, hogy melyik fog győzni? Ez rajtam múlik...mint minden ami velem kapcsolatos. Előbb - utóbb úgy is kilábalok ebből a helyzetből, csak várom a jót..tárt karokkal..s érzem jönni fog, ha eljön az ideje...

1,fejezet -Miért pont õ?-

Sziasztok:) Itt az első fejezet..ha tetszett akkor írj véleményt..sokat számít nekem.Xx

~Egy héttel később ~

 Reggel van, megint egy nap fog eltelni nélküle..vajon jobb lenne ha elfelejteném, már egy hete nem láttam, nem is ír..telefon hívásaimat pedig elutasítja. Nem tudok már napok óta aludni, aggódok érte. Lehet hogy már nem szeret? De akkor legalább hívna fel, vagy csak egy sms. Felkeltem, besétáltam a fürdő szobámba, belenéztem a tükörbe. Borzasztó látvány fogadott, karikás szem,csont sovány arc. Undorodom saját magamtól, a tükör mellet egy lehajtott kép foglalt helyett. Tudtam nem szabad, de felfordítottam a közös képünk  tárult a szemem elé. Elképzelésem sem volt mit tegyek,düh, aggódás, szeretett, féltés és még sorolhatnám mi minden kavargott bennem. Teljes erőmből bele ütöttem a tükörbe ami ripityára tört. Tömör vérszag csapta meg az orrom, majd ránéztem a jobb kezemre,utána pedig a földre.
- A francba!- kiáltottam el magam. Gyorsan lesiettem a földszinti fürdőszobába elővettem az elsősegélykészletem, majd gondosan bekötöttem de a vérzés nem állt el, apu pont akkor jött meg a munkából.
- Szia kicsim minden rendben fal fehér vagy...-nem válaszoltam, gyengének éreztem magam, zsongott a fülem, egyre kezdett el sötétedni minden.
Felemeltem a szemhéjamat, ismeretlen szoba tárult a szemem elé. Körbe néztem, valószínűleg egy kórházban feküdhettem. Fehér falak, kevés berendezés és hát..igen a tipikus kórház szag. A gondolataimat az ajtó nyílásának hangja zavarta meg, Ria (Ariel) lépett be rajta, fehér csőfarmer, ugyanolyan színű converse végül fekete felső. Nyaka egy sállal volt eltakarva. Tejföl szőke haja pedig egyenesen lógott a vállára. Felém lépett, leült a mellettem lévő székre, majd aggódó tekintetét éreztem testem minden egyes porcikáján.
- Mi történt? - kérdeztem tőle, meglepődve nézett vissza rám.
- Áhh.. csak annyi, hogy szét vágtad a kezed és majdnem bele haltál, te szerencsétlen! Ha pár milliméterrel arrébb vágja meg az üveg, akkor már nem lélegeznél! Felfogtad te egyáltalán?! Nem tudsz ököllel ütni normálisan?! Talán, nem a csuklóddal kellett volna odanyomni, amúgy is, mit ártott neked az a tükör?! Ki teszem a lában egy hétre Harry-vel és te máris élet-halál között lebegsz?! Pisis. - hisztizett nekem, nem elég a bajom..még az is kell hogy kioktasson?! Könnyek szöktek a szemembe, lassan folyt végig az arcomon. -Én..én nem akartam ennyire durva lenni, sajnálom. -megölelt.-Mesélj, miért csináltad ezt magaddal?
- Majd otthon oké? Mikor mehetek haza?.- kérdeztem, felültem az ágyra. Felálltam, de lábaim meginogtak, Ria elkapott.
- Persze, de ha nem akarod akkor nem muszáj elmondani, látom megvisel, de túl sok vért vesztettél pihenned kell. Nem tudom, majd megkérdezem az orvostól, apu most beszél vele. - felsegített az ágyra, borzasztóan gyengének éreztem magam.  Nyitodott az ajtó.Egy aranyos kinézetű nővérke lépett be a kórterembe.
- Jó napot, látom felébredt,hogy érzi magát?- kérdezte, egy mosolyt vetett Ariel-re majd rám.
- Sokkal jobban, de gyengének és fáj a kezem.-rámutattam a kezemre
- Hoztam fájdalom csillapított.- valamit babrált a kezemre kötött infúzióval.-Kész is van, nem sokára enyhülni fog a fájdalma. - mosolygott, mintha valami értelmileg fogyatékossal beszélne, majd el ment..nem is értem, lehet hogy úgy nézek ki?!
- Ria, kérlek adj egy tükröt!- utasítottam, a húgom mindenhová visz magával tükröt, kotorászott a táskájába és óvatosan oda nyújtotta nekem. Magam felé fordítottam, egy szörnyeteg nézett vissza rám belőle..így nézek én ki?! Csont sovány arc, kócos haj, karikák a szemem alatt, a bőröm pedig sápadt fehér. Lehunytam a szemem..álmos lettem, lehet hogy a fájdalom csillapító hatása, majd később a gondolataim álmommá alakultak.
Álom:Fura érzés fogott el, tisztában voltam azzal, hogy csak álmodom, de akkor is annyira valóságosnak tűnt az egész. Előttem Justin szobájának az ajtaja volt, lassan rácsúsztattam kezemet a kilincsre. Éreztem, nem kellene benyitnom..ennek ellenére megtettem..a látványtól könnybe borult a szemem  a sós ízű meleg könnycsepp vándorolt az arcomon.Elszédültem, mintha észre sem vettek volna,az ágyon Justin és egy szőke hajú lány forrtak össze csókban. Szörnyű érzés látni őket, olyan szerelmesnek tűntek.Hangokat hallottam a nevemet ordibálják. (Lena..Lena..Lena..) Nem érdekelt. Justin felnézett, és akkor megláttam a lány arcát..az én..én voltam. Mosolyra húzódott a szám. Egy ajtó csapódás és a fiú már nem volt a szobában.Hirtelen minden befeketedett,mindenhol vér..a kezem véres..a padlóra néztem egy ismerős alak feküdt ott. tőle származik a vér..lelőttek. Mikor megláttam az arcát azonnal ráborultam sírva. -Nem akarom, nem..nem..szeretlek, kérlek ne hagyj itt.-ordibáltam a semmibe, csak én voltam ott Justin teste teljesen kihűlt..sokkot kaptam..mindenhol vér.-Miért?! Miért pont ő?! Miért nem én?! Kérlek..gyere vissza..annyira szeretlek..annyira sajnálok mindent..én vagyok a hibás..túlreagáltam mindent, ígérem többet nem veszekszek veled..csak ne hagyj itt egyedül..félek Justin..Majd még egy szoba ahol Justin mérgesen áll előttem, arcán düh és keserűség nyomai..féltem tőle.. ~Álom vége~
Felkaptam a fejem, vissza tértem a valóságba..a helyiségbe eléggé sokan álltak. Apura néztem aki furcsán viszonozta a pillantásomat. Apun kívül, az orvos két nővér és Ria állt az ágyam mellet. Valószínűleg nyugtató hatása alatt lehettem.
- Mi..-alig jött ki a torkomból hang.- Mi..történt? Miért vagyok lekötve az ágyhoz?.- Riának könny jelenik meg az arcán.
- Tudod, én..csak..-ennyit nyöszörögtek ki..

Prológus

Meghoztam a bevezető részt:) Aki olvassa az komizzon is..nagyon örülnék..kritika is jöhet:) Jó olvasást.Puszi:* Xx

Kinyitottam a szemem, a napsugarai lassan szűrődtek be az ablakon. Körbe néztem, de sehol sem láttam őt..lehet hogy valami dolga akadt, mostanában alig látom, az is csoda hogy tegnap este velem aludt. Felkeltem, elindultam le a konyhába. Elővettem a hűtőből a müzlit, lépteket hallottam a hátam mögött. Majd magához húzott valaki.
- Szép reggelt szerelmem.-belepuszilt a nyakamba, megfordultam hogy lássam az arcát.
- Azt hittem, hogy elmentél.-mondtam neki kissé flegmán, de reggel van ilyenkor mindig durcás vagyok, főleg ha nincs mellettem.
- Rád mindig van időm.-mosolygott rám, azokkal az elképesztően szép szemeivel, kezét a derekamra csúsztatta, majd ajkát az enyémre tapasztotta, legbelül viszonozni akartam, de nem tettem.
- Az utóbbi napokban nem nagyon, szakítasz rám időt, valld be!- levettem a kezét a derekamról és felrohantam a szobámba. Természetesen utánam jött, még szerencsém hogy apu dolgozik ilyenkor, Ariel, a hugom,pedig a barátnőjénél aludt.
-Kicsim, már megint kezded? Most komolyan szeretlek, de tanulnom is kell, nem lehetek mindig veled.-leült mellém az ágyra, végig simította combomon a kezét.
-Mindig?! Én csak annyit kérek, hogy többet találkozzunk, vagy...neked..nem is..hiányzok?.-az utolsó szónál elcsuklott a hangom, nem válaszolt maga elé nézett, görcsösen üres lett a tekintete. Telefonja megcsörrent felkapta és lerohant a lépcsőn.
-Aha........értem.......10 perc múlva találkozunk...cső.-ennyit szűrtem ki a beszélgetésből. Majd egy ajtó csapódást hallottam, REMEK, el sem köszönt.